Folytatom kísérleteimet a gyilokaknának hívott szerkezettel.
Eleinte puszta kíváncsiságból kezdtem foglalkozni vele. Egy délutáni szunyókálásból felriadva a Hullámok Hava idején, eltöprengtem, hogy vajon el lehet-e különíteni egymástól egy finomított cetolajjal töltött lapos korongot egy sor nagyon rövid, aktiváló pálcától, egészen addig, míg kellő súly nem nehezedik az eszköz tetejére.
Miután rátértem a gyakorlati megfontolásokra, úgy véltem, hogy a gyilokaknával el lehetne hamvasztani az ellenséges haderők valamelyik szerencsétlen tagját, amelyik mondjuk egy katonai tábort közelít meg.
Miután az élő állatokon végzett első kísérletek sikeresnek bizonyultak, élő emberi alanyt kértem, aki már amúgy is kivégzésére várt olyan bűnök elkövetéséért, amelyek biztosíthatlak, a legiszonyatosabbak között voltak. Burrows igen boldogan teljesítette ezt a kérésem, azzal a feltétellel, hogy ő is végignézheti a bemutatót. Hozatott egy foglyot Coldridge-ből, talán valami Vaughn nevűt, akit bekötött szemmel szabadon engedtünk a kísérleti területen, hogy ott botorkáljon, míg működésbe nem hozza a szerkezetet.
Burrows roppant elégedett volt, nemcsak az akna hatékonysága, mint halálos elrettentő eszköz, de mint annak az ellenséges erőkre gyakorolt lehetséges lélektani hatása miatt is. Emellett nem hagyott maga után sem vért, sem más maradványokat, Burrows pedig teljes szívvel támogat mindent, ami tiszta és alapos.
"Bájos és rémisztő, és nem marad semmi feltakarítanivaló." Pontosan ezt mondta.
Készítettem feljegyzéseket magamnak, feltételezve, hogy ismét előszedem majd a tervezetet, mivel lehet, hogy van mód a gyilokakna teljesen ártalmatlan változatának elkészítésére is, amitől az alany csak egyszerűen elájul. Ehhez további kísérletek szükségesek.