A szigetek börtönei

The Brigmore Witches

[Kivonat egy a királyi kémmester által kiállított jelentésből]

A legmeglepőbb tulajdonság, amely azonnal szembetűnik, ha a szigetek börtönépületeit vizsgáljuk, maguk a külső falak, illetve néhány esetben azok hiánya.

Egy olyan jól ismert (és méltán félt) börtönben, mint amilyen Coldridge, amely Dunwall főváros elsődleges börtöneként jelentős múlttal rendelkezik, számos fizikai korlát akadályozza a szökést, sőt, annak kísérletét is. Coldridge egyetlen rettentő épületben helyezkedik el, amely több emelet magas, kapuit szigorúan őrzik, cellái pedig kicsik és egyéniek, hogy a foglyokat elszeparálják, ezzel minimalizálva az összejátszás lehetőségét. A börtönnek jellegzetes magas, szürke falai vannak, és az utóbbi időben új technológiákat is teszteltek helyi felhasználásra, így emelve még tovább a biztonságot. A mai modern bebörtönzés lehetőségei mellett szinte elképzelhetetlen, hogy valaki ki tudna szökni egy ilyen helyről.

Ezzel szemben állnak például Tyvia börtönei, amelyek a nemzetállam közepén, a tundrán helyezkednek el. Tyvia egyik-másik munkatáborában ténylegesen nincsenek is falak. A nehéz munkától elcsigázott fogoly eszközök nélkül valószínűtlen, hogy képes lenne túlélni a kemény időjárást, vagy a fagyott pusztákon kóborló éhes kutyák támadását. Sőt, a tyviai börtönhatóság ezt hangsúlyozza is a foglyoknak, hogy bárki bármikor elmehet. De a feljegyzett történelem során egyszer sem fordult elő, hogy valakinek sikerült volna a hosszú, jégen és havon töltött séta a legközelebbi városba. Érdekes módon ha valaki mégis túlélné, azt nem üldözik: szabad embernek számít, mivel letöltötte büntetését.

A folytatásban beszámolok Serkonos bányáiról is, ahol a foglyoknak dolgozniuk kell a túlélésért, illetve Morley part menti szigetbörtöneiről, amelyeket igen hideg, kiéhezett nyálkahalaktól hemzsegő tenger vesz körül.

Küldetések