[Kivonat egy utcai röpiratból, amelyet névtelen értelmiségiek jegyeztek le]
Cselekedni kell, ha a birodalom szembe akar szállni az ipari fejlődésnek nevezett úthengerrel. Ennek az éhes szörnyetegnek a lendületével azonos erőre van szükség ahhoz, hogy megfékezzük pusztító haladását. Semmilyen tett nem túl szélsőséges nemzetállamaink iparosodása ellen, ha megértjük, mi forog kockán.
Az ipar fejlődése életünk minden területét megfertőzi, és naponta ostromolják Dunwall polgárait veszélyes életkörülmények. A dolgozókat úgy kezelik, mintha egy gépezet eldobható fogaskerekei lennének; feláldozzák az életüket a gyorsabb építkezés, a tömeges gyártás és a nagyobb profit jegyében. Ezek után ne áldozzuk fel mi, akik ellenezzük ezeket a trendeket, magunkat az érzéketlen elnyomó elleni harcban?
Vajon elégedettek leszünk-e, mikor gyermekeink azt kérdezik, mi az a legelő, és mi csak kimutatunk egy kockaköves utcára, amely fekete az ipari gyártástól? Küzdünk-e majd a jövőben azzal, hogy felidézzük az időt, mikor a pitét még kézzel készítettük, a kenyeret pedig nagyanyáink hagyományai alapján sütöttük?
Ami ma kockán forog, az az egész kultúránk, az északi, hideg Tyviától le egészen Morley-ig és Gristolig, majd a meleg déli Serkonosig. Minden férfi és nő, akinek kedvesek a hagyományaink, szembe kell szálljon ezekkel a változásokkal.