[Részlet Piero Joplin természettudományos előadássorozatából]
Természetesen megpróbáltam javítani Sokolov tervein. Természetesen! És miért is ne tettem volna? Végtére is logikusnak tűnik, hogy a gondolkodására volt valami hatással az akadémián együtt töltött idő. Mind a közösség része vagyunk, próbáljuk kibogozni a Kozmosz rejtélyeit. Még minket, legkiválóbb elméket is gyakran azok vezetnek gyümölcsöző gondolatmenetre, akik... hogy is mondjam, szellemileg alánk rendeltettek. Sokolov sem kivétel ez alól, bármennyire bűvkörébe vonta zsenialitása az arisztokráciát.
Továbbá az is igaz, hogy sok kísérletem vallott kudarcot. Nem kell a hátam mögött pletykálni róla a társasági klubokban vagy akár az Akadémia termeiben. A nagy ambíció kockázattal jár. Talán most nevetnek a Semmibe Vezető Ajtón, de egy nap majd komolyan veszik. A gyermekeik alighanem éppolyan köznapinak tartják majd, mint mi az utcáinkat éjszaka beragyogó elektromos lámpák fényét. De pár évvel ezelőtt még nevettek volna Sokolov gyiloktornyán vagy a fényfalon is! A nevetésük, leereszkedő mosolyuk nem bizonyít mást, csak tulajdon képzelőerejük korlátoltságát!