Bundry Rothwild, az opportunista

The Knife of Dunwall

"[Részlet egy nyomozói jelentésből]

Az ifjú Rothwildot soha nem ítélték el egyik gyilkosságért sem. A bíróságok minden esetben úgy döntöttek, hogy önvédelemből vagy tulajdona védelmére cselekedett.

Nem mintha jelentős tulajdonnal bírt volna. A Rothwildoké nem volt tehetős család, és erősen függtek Mindenki Apátságának adományaitól. Az idősebb Rothwild a Vadásznő cetvadász hajóval merült el, mikor még Bundry csak tízéves volt. Anyját, Ruthot a következő évben vesztette el az üvegfúvó gyárban bekövetkezett üzemi baleset miatt, ahol dolgozott.

Rothwild lett öccsei egyetlen gyámolítója, és úgy tudta őket segíteni, hogy naphosszat a kikötőben lődörgött, és különös munkákat végzett azoknak a cetvadászoknak, akik ismerték apját vagy másokat a Vadásznőn. Ekkorra már Bundry Rothwild tudott bánni a husánggal és a késsel, és nem voltak idegenek számára a furcsa történések sem.

A dolgok még rosszabbra fordultak, mikor tizenharmadik születésnapján kisebbik öccsét elvitték a Felvigyázók. Állítólag a fiú elbukott az ezt követő próbákon, és soha nem tért haza. Rothwildnak nem volt pénze, hogy nyomozót fogadjon, és soha nem tudott meg semmit öccse sorsáról.

Ez az utolsó tragédia volt az oka, hogy Bundry Rothwild úgy kezdte szemlélni a világot, mint ami rosszindulatú, és az életre éhezik, főként az ártatlanokéra. A komor gyász letelte után felkereste a Hasító cetvadász hajót, és legénységétől tanulgatni kezdte a szakmát.

Rothwild nagy sikerrel vetette bele magát a cetvadászatba. A tengeren eltökélten vadászott a nagy bestiákra, és különösen nagy kockázatot vállalt zsákmánya helyének felderítésében és megszigonyozásában. A legénység közül azokon, akiket nem tudott erővel legyőzni, az eszével kerekedett felül. Hamarosan kérelmezte Arnold Timsh tengeri ügyekkel foglalkozó ügyvédtől a cetvadász engedélyt, és ő maga fizette ki a tekintélyes díjat, ahelyett, hogy támogatókat keresett volna a tőke előteremtésére.

Így kezdődött Bundy Rothwild gyors felemelkedése.

Küldetések