[Kivonat egy számos okkult varázstárgyat taglaló naplóból]
Azt mondják, az anyám boszorkány volt, de az igazság - ahogy gyakran lenni szokott - attól függ, honnan nézzük, és mi a helyünk a világban. Az anyám az egzotikus növényekből és a Pandyssia melletti koralltelepeken élő gömbhalból kinyert mérgekre támaszkodott. Az ellenségeivel szembeni hatalma pedig rászedéssel vagy nyers erővel alkalmazott hallucinációkon alapult. Az biztos, hogy a tekintetéből szokatlan erő sugárzott, de ez belülről fakadt, nem a Kívülállótól. Ez történik bárkivel, akit a józanság és a túlélés határára sodor az élet, aki több évet tölt ezen a határon, majd visszatér az úgynevezett civilizált társadalom birkái közé. Az anyám fortélyos volt, de ha e mögött több is volt, mint porok, rejtett kések és ravaszság, sosem láttam.
Ahogy a gyerekeknek is mondják, a fekete szemű fattyú által tényleg megérintettek közül néhányan képesek úgy átmozogni a háztetők közti réseken, mint egy veréb. Mások patkányok vagy mérgező legyek seregének parancsolnak oly könnyedén, ahogy az ujját mozgatja az ember. A felvigyázóknak megvan az okuk, hogy féljenek tőlünk, hogy az egyszerű embereket arra figyelmeztessék, hogy maradjanak otthon éjszaka, és a családjukat tartsák maguk mellett.
De vannak más módok is, ahogyan Ő kiterjeszti a befolyását. Azok, akik engem szolgálnak, valamennyire osztoznak abban, amire képes vagyok, és gondolom, ez így van Delilah Copperspoon boszorkánykörével is. Aztán ott vannak azok, akik rúnákat és talizmánokat készítenek. Az az idős asszony a város másik felén, akit Rongyos Mamának hívnak, ő cetcsontokat farag és fényesít, majd összefűzi őket, és megnyitja nekik az Ürességet, amíg úgy nem sóhajtoznak, mint egy lázas beteg egy hűvös éjjelen. Megtaláltam egy pár talizmánját, és amikor megérintettem őket, egy kis darab távozott belőlem, és hozzá ment. Mit nyer vele? Hosszabb életet? Valami másféle hatalmat, amelyet én nem értek? Az ilyesféle tárgyak készítése nem az én asztalom.
Az én időmben négy emberről tudtam, akik az ő jelét viselték, és még egy tucatnyit, akik szerették volna; akik éjszakánként mozdulatlan szökőkutaknál álltak, vagy a temetőkön átfújó porhoz könyörögtek. Emberek, akik kibelezték a jószágot, vagy megégették emberek bőrét abban a reményben, hogy ezzel előhívják az Ürességet. Egyszer találkoztam egy haldokló emberrel, aki rúnákat és talizmánokat gyűjtött évekig. Az összeset porrá törte, készített belőle egy krémet, és megette őket, azt gondolván, hogy így átszáll belé a mágiájuk. Halála hosszú és fájdalmas volt. Ismertem egy karnacai nőt is, aki talizmánokkal és más cetcsont-tárgyakkal kereskedett. Összetörte, majd egybeforrasztotta őket, hogy eladhassa. Egyet vettem ezekből a megrontott talizmánokból, amelyről megesküdött, hogy az éles fémek eltörnek tőle a bőrömön - és működött. De minden alkalommal, amikor működött, az egyik fogam feketévé vált és kiesett. A harmadik alkalom után az egyik emberemnek adtam. Most mikor mosolyog, csak véres ínyt látni, és azon gondolkodom, hogy a teste mely része feketedik el.
Néha azt kérdezem magamtól, hogy ezek nélkül az ajándékok nélkül vajon félelmetes ember lennék-e. Hívnának-e Dunwall Késének, suttognák-e a nevemet a piacon és a sikátorokban, a magas tornyokban és az öltözőszobákban? Szeretném ezt hinni, de tulajdonképpen nem is számít. Amíg ezt a jelet viselem, használni fogom a képességeimet, hogy rákényszerítsem az akaratomat a világra. A nehezebb kihívás semmissé tenni a cselekedeteimet.