[Kivonat egy a járvány miatt megjelent röpiratból]
Dunwall, civilizált világunk, a Szigetek Birodalmának hatalmi központja. És most egyszerű rágcsálók döntik romba. Még a gondolat is keserű.
Szembe kell néznünk a valósággal, hogy nagyszerű városunkban zűrzavar uralkodik, és a lakható állapotban lévő néhány épületet azok birtokolják, akik elég gazdagok ahhoz, hogy elhatárolják magukat a valóságtól. A város nem képes prosperálni, ha csak a felsőbb osztályok és azok magányos talpnyalói élnek benne.
Még ha a járvány holnapra el is múlna, Dunwall jelenlegi állapotában nem rendelkezik elég edzett, munkaképes korban lévő emberrel ahhoz, hogy visszatérhessen a mindennapi működéshez. Módot kell találnunk arra, hogy több lakost csábítsunk ide, amihez viszont el kell oszlatnunk a jelenlegi uralommal szemben táplált félelmeket. A Lord Regent és a szolgálói nem tesznek jót az üzletnek, barátaim.
Így minden rajtunk múlik: a járványon és a zsarnokon felül kell kerekedni! Azután pedig egy harmadik csodát is kell tennünk: a gusztustalanul gazdagok felé kell fordulnunk, és rá kell kényszerítenünk őket, hogy visszafizessék a hozzájárulást kiváltságos életükhöz: a hatalmasoknak és szerencséseknek kell fizetniük Dunwall újjáépítését, még akkor is, ha a legszegényebbek fogják hátukon cipelni a köveket és gerendákat.
Minderre azért van szükség, hogy a kereskedelem szunnyadó gépezete újra tudjon indulni. Enélkül mind elvesztünk, és korunk legnagyobb városának vége.