[Részlet neves természetfilozófusok újságcikk sorozatából - Piero Joplin]
Nem az én hibám, hogy az átlagpolgár inkább Sokolov elixírjét részesíti előnyben az én Piero főzete néven árult formulámmal szemben, melynek, ha tudni akarják, nem én választottam a nevét. A közönség szokásos ostoba szavazatát adta le, és a pénzükkel Sokolov receptjét választották az enyém fölé, holott a sajátomat legalább olyan jónak, ha nem jobbnak vélem.
Sok szó volt arról, milyen népszerű ez a szer, milyen ellenálló ezzel a figyelemreméltó, új pestissel szemben. Azt mondom, figyelemreméltó, mivel ez a kórokozó a birodalom történetében eddig sosem látott hatékonysággal végzi a dolgát. A pestis, mely most Dunwall városában pusztít, páratlanul hatékony. Tanulmányoztam a fertőzöttek vérében, és szinte tökéletes. Tulajdonképp elegáns.
És bár igaz, hogy Piero főzete és Sokolov elixírje közismerten egyaránt megvédik a testet a pestistől, az enyém rendelkezik olyan, eddig nem teljesen értett tulajdonságokkal, melyek egyenest az elmére hatnak, és a lélekre. És ebből a szempontból az én főzetem a jobb. Mert tudják, Sokolov Elixírje csak a durva, állati testre összpontosít, olyan haszontalan ragacs, melyet legfeljebb marhák kezelésére kéne használni. A Piero Főzetét alkotó aprólékos, titkos összetevők azokra a magasabb képességekre is hatnak, melyek megkülönböztetik az emberi fajt a Wrenhaven folyóban úszkáló, agyatlan kékállú nyálkahaltól.