[Részlet egy kapitány halálos ágyán tollba mondott emlékirataiból]
Én mondom neked, hogy az állat puszta látványa is felemelő. Mérete a legnagyobb hajókéval vetekszik, és dala bezengi az egész óceánt. A hatalmas uszonyok két ember hosszúak. Az uszonya fekete, akár legsötétebb vizek mélyén rejtező sziklák, de az állat többi része fehér, akár a tyviai hó. Még a pofája alatt lengedező csápok is a legfakóbb fehérek, ahogy ide-oda csavarodnak és tekergőznek a hideg mélységben. Amikor a nagy cet a felszínre tör, minden mást elfelejt az ember, minden távolinak és aprónak tűnik mellette, mintha csak egy elveszett, magányos helyre kerülnénk, amely nem létezik – nem létezhet.
Egész életemben ezt az álmot űztem, már tízévesen beleégett az agyamba. A tengeren töltött első évem óta nem hagyott nyugodni ez a jelenés. Követtem nyomát, űztem a fél füllel hallott híreszteléseket, a leghalványabb utalásokat is: egy dalfoszlányt, amelyet egy morleyi kocsmában játszott egy zenész, Caulkennytől északra, egy városka peremén; máskor meg egy halott tengerész holmijai között talált vázlatot. Ritka esetenként kézzelfoghatóbb bizonyíték vezetett. Egy estebéd és egy jó beszélgetés egy kapitánnyal, aki az elmúlt évadban látta a nagy cetet.
13 évesen már jól ismertem a cetvadászhajók vetette tajtékot, 16 évesen kapitány-helyettes lettem, feltérképezetlen tengerszakaszokon hajóztam. Mikor húszévesen lett egy rozoga bárkám, már úgy ismertek, mint a Szigetek legvérszomjasabb cetvadászát, a legelszántabbat, a haragtól legeszelősebbet.
Százával vadásztam és öltem a ceteket, de őt soha többé nem láttam. Hajómat és embereimet kopókként űztem a legádázabb télben is. Egy életen át hordoztam magamban a reményt, hogy megpillantom, hogy megérintem hideg, halott húsát, ahogy a fedélzetre vonszolják. Újra hallani akartam dalát, hogy megértsem a rám gyakorolt hatását, hogy elmerüljek élete utolsó pillanataiban.
Most pedig, versenyt futva a korral és az öregséggel, elhatalmasodó őrületem végez ezzel a látomással, ezzel a gyerekkori álommal, és már azon töprengek, hogy vajon igaz volt-e egyáltalán. Mintha az életemet már megírták volna, és én elbuktam. Most már tudom, hogy ez az álom őrültség volt. Vajon tényleg létezett ő ezen a világon? Az enyémben biztos.