1. változat
Ez egy apa volt. Hat gyermeke volt, három anyától. Egyiküket megfojtotta, de nem az ő hibája volt. Egy nap a gyerek nagyapja rájött, hogy mi történt, de az öreg nem értett egyet az eljárással.
Ez egy apa volt. Hat gyermeke volt, három anyától. Egyiküket megfojtotta, de nem az ő hibája volt. Egy nap a gyerek nagyapja rájött, hogy mi történt, de az öreg nem értett egyet az eljárással.
Ez szeretett fát faragni. Egyszer faragott egy kis cetet. Beszélt hozzá, és mindig a zsebében tartotta. Tudta minden titkát. Ahogy én is.
Ez olyan keményen dolgozott, hogy mindkét kezét eltörte. Mikor már nem volt rá szükség, egyszerűen kidobták. Az anyja tartotta el, amíg meg nem halt. Az anyja halála után koldulásra adta a fejét. Aztán meghalt.
Ez egy tanár volt. Mindig az álmában megjelenő feketeszeműről beszélt a gyerekeknek. Senki nem ismerte. De egyszer az egyik gyerek transzba esett, és a nevét kezdte kiáltozni. Aztán jöttek a felvigyázók.
Ez egy gazdag családba született. Vidéken lakott, mert csak itt láthatta tisztán az éjszakai csillagokat. Soha nem taníttatták, így fogalma sem volt róla, hogy mik azok. Imádkozott hozzájuk.